Salvador Dali (1904-1989) nemcsak egy rendkívüli művész volt, de figyelemre méltó a műszaki témákra irányuló érdeklődése is.
Számtalan technikai megnyilvánulásának egyike a varrógép, mely azonban nem annyira a technikai jelentősége folytán került képbe, hanem annak szimbolikája vonzhatta a művészt. Kétségtelen tény, hogy Isodore Ducasse óta a varrógép a szürrealisták máig nyomon követhető jelképe. Többnyire nem egyedül kerül képbe, a hagyományok alapján az esernyővel együtt is gyakran találkozhatunk vele. Tehát a modern irányzatokban ne keressük a varrógépet a maga technikai formájában vagy funkciójában, mert mint műszaki újdonság már régen a múlté, és a vele folytatott munka pedig lassan a kimondhatatlan szörnyűségek közé fog tartozni. Már a Sweatshop művészi ábrázolása is kiveszőben van, pedig az alapindíttatás ma is létezik. Mindenesetre Dali ösztönös igyekezete ezen a területen érezhető, hiszen több művén is megjelenik szereplőként a varrógép.
Dali 1968-75 körül egy 12 litográfiából összeállított sorozatot készített „Hommage a Leonardo da Vinci (Great Inventions)” címmel, melynek egyik attraktív képe az „Al Machine a Coudre ” volt. [1] A sorozatban nem azokat a tárgyakat kell keresni, melyek közvetlenül Leonardo géniuszához köthetők, itt csupán tisztelgésről van szó egy zseniális művész és feltaláló nagysága előtt. A varrógép kapcsán se kell ilyen összefüggést keresni, Leonardo nem foglalkozott varrógéppel. Talán éppen ez a sorozat szürreális mivolta, Leonardo szinte mindennel foglalkozott, a sorozatban meg-jelentekkel viszont nem, de talán ez nyomatékosítja Leonardo nagyságát.
Nem kívánok mélyebb tartalmat tulaj-donítani a sorozatnak, azt nyilván megteszik a Dali-szakértő művészettörténészek. Viszont a varrógép kapcsán felmerült bennem egy kérdés, mit választott Dali modellnek és honnan, hiszen a képen látható szerkezet túl konkrétak tűnik ahhoz, hogy csupán egy szürrealista elképzelés legyen. A hivatkozott Leonardo sorozat többi tagja is erősíti ezt az érzést, mert azok csupán a cím szerinti műszaki megoldások vázlatos, jelképszerű bemutatásai. Dali komolyan foglalkozhatott a témá-val, mert egy változat is ismert a képből, hacsak nem valaki maga ügyeskedte össze, mert a színek nem jellemzők a művészre. De visszatérve a kompozíció magját képező varrógépre, mely egy komoly műszaki alko-tást sejtet, a benne álló női alak ellenére se hasonlít varró szerkezetre. Ötven éve foglal-kozom a varrógép történetével, de ilyen, vagy hasonló gép nem került elém. Mégis valami azt súgta, hogy ez nem a szürrealista művész fantáziájának szülötte, hanem a korai fejlesztések körül kell keresgélni és ott is azokat a modelleket kell megnézni, melyek ún. rövidcérnás elvet használtak, azaz előre levágott darab cérnával befűzött tűt alkalmaztak. A nyomok Amerikába vezettek az 1850-1856 időszak szabadalmaihoz.
Megtaláltam a gép szabadalmi leírását. 1856, november 4-én Sylvester H. Roper kapott rá szabadalmat Sewing Machine címmel, No.16.026 számon (3. ábra).
Roper egy ideje a varrógép témában már együtt dolgozott Frederick R. Robinsonnal, akinek Nr.7824 szabadalma volt az előzmény (1850, december 10), majd Roper No.11.531 számú (1854, augusztus 16) találmánya jelentette a továbbfejlesztést. Mindhárom találmány szabadalmi modellje Washingtonban a Smithsonian Institution gyűjteményében megtalálható. Műszaki azonosságot a Dali ábrázolta géppel Roper utolsó szabadalma mutat. A gépről 1856, november 4-én, még a szabadalmazás évében a Scientific American írja: „Robinson és Roper mutatják be új, továbbfejlesztett varrógépeiket, amelyek látszólag nagy siker-rel működnek. Két tűt használnak, melyeknek hegye horgos kiképzésű, és felváltva fogják meg a cérnát és formálják az öltést. A legfinomabb pamutszál vagy selyem használható. A munka jól elvégzettnek tűnik. Ára 100 US$.”
Úgy találtam, hogy Dali varrógépe és a Roper gép hasonlítanak egymáshoz, de ez még nem bír bizonyító erővel. A Smithsonian Institution tulajdonában lévő gépről azonban létezik egy fénykép-felvétel is, melyet egy kis példányszámú tanulmány közöl, mint a Howard & Davis cég gyártmányát, de ezen feltüntették a Robinson és a Roper szabadalmakat[2] (4. ábra).
És akkor a bizonyításhoz itt kezdjük el egy nagyon picit a számítógép nyújtotta grafikai lehetőségeket kihasználni. Az 1. és 4. ábrákból vágjuk ki a jellemző géprészletet, majd a Dali kép géprészletét fordítsuk el 90 fokkal balra, és a vízszintes tengely mentén tükrözzük. A Roper gép kivágott részlete maradhat eredetiben. Az így kapott képeket egymás mellé téve már tökéletes azonosság fedezhető fel, olyannyira, hogy ha a két képet egymásra tennénk, akkor fednék is egymást. Ezt itt csupán a jobb lát-hatóság miatt nem teszem, a két kép egymás mellett is tökéletesen mutatja az azonosságot (5. ábra). Ez már bizonyító erejű.
Egy másik kérdés, hogy hol bukkanhatott rá, hiszen ez a modell csak néhány darabban készült, a mai napig nem ismerünk másodpéldányt belőle, tehát nem valószínű, hogy szembe-jött vele. Washingtonban se láthatta, mert ezek a gépek nagyon őrzött raktárakban tárolnak és kutatási engedélyt is csak nagyon bonyolultan lehet kapni. Hogy az Intézetben tárolt gépről van szó, azt jelzi az a tény is, hogy a gépről hiányzik két nagyon jellemző alkatrész, az egyik a kézi hajtókerék, a másik a kerek anyagtartó lap, vagy ahogyan azt a szakzsargon nevezi, a tűlemez. Dalinál is hiányoznak ezek az elemek. Egyetlen lehetséges megoldás marad, hogy Dali ezt a gépet éppen az általam is hivatkozott forrásban (Cooper) találta, mely ugyan mú-zeumi tanulmánykötet, de 1968-ban kis példányszámban a közforgalomban is megjelent. Szerzője az a Grace Roder Cooper, aki a Smitsonian Institution kurátoraként a varrógép-történet legnagyobb szakértője.
A Dali képpel kapcsolatos megállapítás a kép kvalitását természetesen nem érinti. Pusztán egy idáig rejtve maradt technikai részletet tár fel, mely a varrógép történetével foglalkozó számára egy érdekes adalék.
De nézzünk meg más varrógépes képeket is Dali-tól. Illő is megtenni egy varrógép gyűjtőnek, ha már a művész volt szíves az átlagot messze meghaladóan ezt az elemet képeibe helyezni.
A C089 grafika, mely nálam csak az önkényes „Kirakat varrógéppel” címet viseli, nem elölről, hanem hátulnézetben ábrázolja a gépet, melynek nincs kézikereke. Találgatni tudunk csak. Az előtérben gyászkoszorú heverne? A gép kissé elnyújtott sziluettje egy fekvő macska képzetét kelti. Az akár valószerűnek is tekinthető beállítás szürrealista mivoltára az esernyők és az árnyékjáték emlékeztet. Az esernyő itt még a kirakat előtt álló alak kezében van, az árnyéka viszont a varrógéppel szinte összeépül a kirakatban. A „Moontide” képnek (11.ábra) ez talán előzménye lehetett. Ennek kissé ellentmond az, az egyébként bizonytalan információ, mely szerint Dalinak ez a rajza 1945-ből származik.
A C120, „Bureaucrat and Sewing Machine” c. litográfia illusztráció a Les Chants de Maldoror[3]-hoz. A gép maga a Dali-féle jelképek ellenére teljesen realista ábrázolás, még azt is lehetne mondani, hogy az ábrázolt gép egy Singer rendszerű piskóta alaprajzú korai hosszhajós varrógép.
A Dali varrógép ábrázolások minden tekintetben reálisak, mentesek a gyakran elkövetett hibától, ahol a gép kezelője rossz irányban ül a gépnél. Nagy nevek is elkövették ezt a hibát (pl. Szőnyi István, Perlmutter Izsák, stb.), de volt olyan is (Leonol Fini), aki a maga „hasznára” fordította a tévedést és a rossz pozícióból a varrónő figura előrenyúl a helyes irányba, korrigálva a tévedést és egyben sajátos egyéni hang-vételt is ad a képnek.
Dali további „Sewing Machine” című, 1934-ben megjelent litográfiája ugyancsak a Les Chants de Maldoror sorozat része, mely számomra nehezen értelmezhető. Tudomásul véve a szürrealisták álláspontját, mely szerint „a legegyszerűbb szürrealista gesztus, találomra belelőni a tömegbe”, engedjék meg, hogy én is tegyek egy megjegyzést, mely szerint a tudatalatti ilyen ellenőrizetlen fel-szabadítása olyan, mint amikor a szemetesvödröt kiöntjük a szalon közepén. Egri Petra a „Divat és szürrealizmus” c. cikkében[4] az itt ábrázolt varró-gépre magyarázatot ad: „A festő értelmezése sze-rint a varrógép baljós, ördögi jelentéssel bír, és úgy ábrázolja, mint a gépet, amely magát a nőt varrja meg. Mindennek a hátterében egy aforizma kifordítása rejlik: a ruha teszi az embert, vagyis a gép „csinálja”, készíti el magát a női testet.”
A nem túl szívderítő, ámde tanulságos képek után akad itt egy olyan kép is, melynek hangulata van, kellemes ránézni még akkor is, ha nyilván ez is tele van megfejthetetlen rejtélyekkel. A kép végső megjelenési formájába több lépés után került. Részemről a keletkezés egyes részletei logikai feltevésekre épülnek, ezért a tévedés jogát engedjék meg, hogy fenntartsam.
Az első maga a varrógép volt, mely a saját szimbolikáját kiegészítve megkapta az áhított esernyőt, illetve esernyőket, mert vegyük észre, hogy Dali soha nem elégszik meg egyetlen esernyővel. A C082 kép, „Sewing Machine with Umbrellas” címmel fekete-fehér tusrajz, a varrógépet a rajta lévő esernyőkkel együtt helyezi a központba. A gép alaplapját elhagyta, így ezen a felületen számos figurális és írásbeli megnyilatkozásra nyílik lehetőség. Jó volna az itt található szöveget és figurákat értelmezni, de ez maradjon a szakértők feladata. Még azért az alaplaphoz feltétlenül hozzá kell fűzni, hogy azt egy olyan szürreális árnyék pótolja, mely a gép eredeti piskótaformájú alaprajzát tökéletes realitással tükrözi vissza.
Ezt a képet azonban a perspektíva hang-súlyozására el lehet helyezni egy szürrealista vá-rosképbe is, melyhez Giorgio de Chirico, a kortárs szürrealista művész adott ötletet a végtelenbe futó, árkádos város és táj vízióival[5]. Egy ilyen „háttér-be” került a varrógép, mely már-már az említett kép is lehetne, de még sem az. Hiányoznak ugyanis árkád alatti figurák. A kép címe helyett csak annyit tudunk, hogy „After De Chirico” készült. A varró-gépet viszont megfordította, a tenger felől érkezik, az a kezelői oldala, mi a hátulját látjuk. Az árnyé-kok még nem látszanak, a kép befejezetlennek tűnik. Úgy tűnik, hogy a későbbi „Moontide” képnek egy előzetes vázlata lehet.
És végül 1941-ben Dali „Sewing Machine with Umbrellas in a Surrealist Landscape” című műve teljes valójában megszületett. A kisméretű (22,5×30,5 cm), olaj és gouache technikával farostlemezre festett, korábbiak-ban alig ismert kép 2012-ben Párizsban az Artcurial aukcióján tűnt fel.[6] Nyilvános bemutatóra egyszer került sor Dali életmű kiállításán Shanghaiban. Információk szerint az 1942-ben forgatott Moontide (A szerelem kikötője)[7] c. filmhez rendelték meg az 1940-es évek elején. Dali több rajzot készített hozzá, de igazából a filmből nem derül fény azok közvetlen alkalmazására.
Mindenesetre a főszereplő Jean Gaben forgó halucinációit ő találta ki. Salvador Dali és Hollywood párbeszéde elkerülhetetlen volt, a legünnepeltebb szürrealista művésznek és a világ legnépszerűbb szórakoztató központjának találkoztak a gondolataik. Végül is a mozgókép is egyfajta tudatalatti felszínre hozás a vetítés sajátos eszközeivel. A projekció lehet maga a vetítés is, de akár mélyebb értelmet is nyerhet, eljutva a tudatosból a tudat alattiba és fordítva. Dalinak ez a misztikuma fedezhető fel az árkád alatti „átvilágított” modellekben is. A beállítás úgy tűnik, hogy korábbi elemekre épült. Az össze-futó perspektíva, az árkádos, szinte színpadias, olasz környezetre emlékeztető alap Giorgio de Chirico hatása.
A „Moontide” képen a boltíves árkád alatt kísérteties divatmodellek sorolnak lenge vagy alig öltözetben, valamiféle scelet ábrázolásban, érzéki kétértelműséggel üdvözölve az égből a tengerpartra pottyant varrógépet. Ránézésre kb. ez olvasható ki a képből. De ismerve festő szürrealista megfogalmazását, hogy minden érzékelhetőnek éppen az ellentettje az igaz, és a szexualitás se hiányozhat, különösen ha varrógép van jelen, ugyan ki tudja mire gondolt Dali?
Dali „Le Malediction Vaincu (The Curse Conquered)” [8] műve, melyet talán az „Átok hódítása” címen lehetne magyarul megfogalmazni, egy vörös, magas sarkú cipőt ábrázol, amely a varrógép tetején nyugszik, és egy hatalmas tájon helyezkedik el, perspektivikus vonalakkal, amelyek visszafelé vezetnek az átlós horizontvonal-hoz, apró figurákkal körülvéve. 1974-ben készült. Nehéz szavakat találni rá, csupán sejtjük, hogy a varrógép, mint a női munka megtestesítője és a divatcipő összefügg, de az igazi gondolat ezzel kapcsolatban a tudatalattiban maradt.
Talán jobb is így! Dali művein filozofálni lehet, és néha kell is, de azért ne feledjük, hogy ezekkel a képekkel is a cél végeredményben az, hogy valamilyen pozitív érzést váltson ki belőlünk. Nekem például akkor dobogtatja meg igazán a szívemet, ha varrógép szerepel rajta és az valamivel többet ad, mint a megszokott, hétköznapi.
Jegyzetek:
[1] A sorozat lapcímei: „Al Machine a Coudre (Sewing Machine), „L’Aeroplane (Airplane)”, „L’Ampoule Incadescence (Light Bulb)”, „L’Automobile (Automobile)”, „L’Electronique (Computer Circuit)”, „La Fusee (Rocket)”, „La Linotype (Linotype)”, „La Moissonneuse (Reaper)”, „La Telephone (Telephone)”, „Le Cracking du Petrole (Catalytic Cracker)”, „Le Frein Hydraulique (Westinghouse Air Brake)”, „Le Telegraphe (Wireless)”
[2] G.R.Cooper, The Invention of the Sewing Machine, US National Museum Bulletin 254, Washington, 1968, 118. ábra
[3] A Les Chants de Maldoror (Maldoror dalai) egy francia költői regény, vagy hosszú prózai vers. 1868 és 1869 között írta és publikálta Comte de Lautréamont álnéven az uruguayi születésű francia író, Isidore Lucien Ducasse. A mű, a gonosz, misztisztikus Maldoror-ról szól, aki lemondott a hagyományos erkölcsről.
[4] http://alfoldonline.hu/2018/06/szurrealista-noi-testkepek-a-divatban/
[5] Lásd Giorgio de Chirico (1888-1978): Piazza d’Italia vagy Mistery and Melancholy of a Street képét. Chirico olyan szürrealista volt, akinél világosan látszik, hogy a szürrealizmus nemcsak a varrógép és esernyő véletlen találkozását jelenti.
[6] Leütési ár 2 millió EURO. A kép eladója első tulajdonos volt. Európai vevőhöz került.
[7] Rendezte Archie Mayo és Fritz Lang. Jean Gabin, Ida Lupino, Thomas Mitchell szereplésével.
[8] „After 50 Years of Surrealism” sorozat (1974) része.
