Elhunyt Ferdinandy György író, Rejtő Sándor dédunokája

2024. január 7-én meghalt Ferdinandy György, József Attila- és Prima Primissima díjas író, egyetemi tanár, műfordító, kritikus. Dédnagyapja Rejtő Sándor, alapítványunk névadója volt.

Ferdinandy 1935-ben Budapesten született. Édesapja és nagyapja orvos, édesanyja gépírónő, háztartásbeli volt, alakjuknak számos kisprózai munkában állított emléket. Ferdinandy György kétszer házasodott, négy gyermeke van.

Néhány hetet járt, az ELTE BTK magyar-francia szakára, amikor kitört a forradalom 1956. októberében. Még abban az évben, december 13-án elhagyta az országot. Tanulmányait a Strasbourgi Egyetem folytatta, ahol 1969-ben irodalomtörténeti doktori címet szerzett. 1964–1976 között a Puerto Ricó-i Egyetem tanára, ahol spanyol nyelven oktatott, megszakításokkal 2000-ig oktatott a felsőfokú intézményben.

1960-ban adják ki első novelláskötetét francia nyelven. 1965-ben Münchenben jelent meg első magyar prózakötete „Futószalagon” címmel. Budapesten 1988-ban kapható első regénye a „Szerecsenségem története”. Műveiben mindig hangsúlyos szerepet kapott az ’56-os forradalom, a forradalom során megélt emberi sorsok, arcok bemutatása.

Ötvennél több kötet szerzője, művei francia, spanyol, német, bolgár nyelven is elérhetők. 1964–1970 között a Szomorú Vasárnap című irodalmi folyóirat kiadója, főszerkesztője volt. 1976–1985 között a Szabad Európa Rádió külső munkatársa, 1981-1986 között a Nyugati Magyar Széppróza Antológiáját szerkesztője, az NRF és a Le Monde munkatársa.

Szépírói és műfordítói munkásságáért számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el: Saint-Exupéry-díj (1964), Csokonai-díja (1989), József Attila-díj (1995), Márai Sándor-díj (1997), Alföld-díj (2004), Déry Tibor-díj (2008), a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2011), Arany János-díj (2015), Prima Primissima díj (2019), Magyarország Babérkoszorúja (2019), Polgármesteri Ezüstérem Gödöllőért (2019), Budapestért díj (2022).

A nyolcvanas évektől rendszeresen hazajárt Magyarországra, illetve ingázik Puerto Rico és Miami között. Az Európa Kiadó 2021-ben kezdett bele Ferdinandy életmű-sorozat kiadásába.

Forrás: https://www.primaprimissima.hu/ferdinand-gyorgy/; https://hu.wikipedia.org/wiki/Ferdinandy_György; https://telex.hu/kult/2024/01/08/meghalt-ferdinandy-gyorgy-iro; https://444.hu/2024/01/08/meghalt-ferdinandy-gyorgy

Avatar photo
RSPT

Related Post